"Halott hit.
Századok rombolták le arcodat,
Hogy egy új Istent imádjanak -
A káoszt."
A szakértők egészen belemélyedtek az irodalmi vitába. Nem is vita volt az, hanem csak egy vacak kis elemzés.
- Hihetetlen erkölcsi mélységekbe ereszkedik! - ebben mindenki egyetértett. És mind olyan okosak voltak. Sok fontos ember együtt, egy ismeretlen költő műve felett összebújva.
- Egy hitevesztett embert láthatunk. Minden bizonnyal csalódott a vallásban, bár egyszerűbb lenne megítélnünk, ha ismernénk a körülményeit. Valószínűleg elvesztette egy szerettét, ezért zavart érezhet magában - "káoszt", ugyanerre utal az is, hogy számára már a hit is halott.
- Történelmi utalást is láthatunk benne, talán a fejlődés hiányára utal - hiába hagyjuk magunk mögött a vallási buzgóságot, akkor sem jutunk előrébb, csupán egy másik tévútra kerülünk.
- Hisz egyáltalán nem említette, hogy a káosz tévút lenne! A káosz, mint új Isten. Szerintem ez például utalás lehet az ókori mitológiára, ők is megírták, hogy kezdetben káosz volt. Azaz egyfajta körforgásra vezethető vissza a világ.
- Ugyan, hisz a káoszt mint új Istent említi meg, tehát valószínűleg nem is olvasott ókori mitológiát.
- Gondolod, hogy ez az ember alulkultúrált? Aki egy ilyen hatalmas volumenű művet képes megírni?
- Nem lehet, hogy ez egy haiku?
- Kapj az agyadhoz, ember! Már ha van olyanod.
- Ne személyeskedjünk, rendben?
- Miért, talán attól tart, hogy célpont lesz az a randa összenőtt szemöldöke? Akkor miért nem csinál vele valamit?
Lassan tényleg eluralkodott a káosz. Egy nem is oly távoli asztalnál pedig tollával játszott valaki, arcán értetlenkedő mosoly. Papírján felvázolva négy sor, még befejezetlen, hisz csak véletlenül hagyta itt egy piszkozatát, ahol az okosok megtalálták.
- Hehe, barmok - gondolta a hihetetlen erkölcsi mélységekbe ereszkedő költő.
